Rákosi és az atombunker
2008. szeptember 12. 02:07
címkék: rákosi, bunker, atombunker, pincebörtön, titkos alagút
Rákosi Mátyás idején épült atombunkerben tartottak rendhagyó és különös történelemórát végzős gimnazistáknak csütörtökön.
A "látogatást" szervező csatorna munkatársai azzal a céllal hívták meg a Széchenyi István
Gimnázium 18 éves tanulóit a 16 emeletnyi mélységben található betonbunkerbe, hogy
átérezzék egy kicsit a történelmet.
1992-ben, a Magyar Televízió riporterét, Dézsi Zoltánt – azzal a feladattal bízták meg,
készítsen filmet a Köztársaság téri pincebörtönök titkairól. A 2 részes, Pincebörtön című mű
közel 120 perces.
Témája politikailag kínos,a Köztársaság tér alatti titkos kazamatákat,illetve néhány
Budapest alatt húzódó bunkert,pincét mutat be. Ezeket állítólag politikai elitéltek
megkínzására és kivégzésére is használták.
Dézsi Zoltán:Pincebörtön címû dokumentumfilmjét 1994 tavaszán mutatta be a Magyar
Televízió.
A dokumentumfilm azóta gyakorlatilag eltûnt,nem beszerezhetõ.
/// http://dezsyzoltan.hu/video6.htm ///
Több városi legenda szerint a Kossuth tér alatt titkos alagút köti össze az ország házát a
kettes metróval.A mai napig polgári védelmi objektumnak számít, és éppen ezért titkos
betonbunker építése a metróépítéssel együtt épült.
Víztartállyal, hatalmas generátorokkal,akkumulátorokkal és korabeli szellőzőberendezéssel
van felszerelve a közel 2200 fő befogadására képes bunker.
A föld alatti létesítmény állami tulajdonban van,de műszaki felügyeletét évtizedek óta a
BKV végzi.
Németh B. László szerkesztő-riporter Dézsi Zoltánnal készített interjút még 2007-ben.
A riport meghallgatható és letölthető a Torontói Független Magyar Rádió archívumából.
2007. nov. 17. adás.
http://www.parameter.elosoft.com/adas.html
Érdemes meghallgatni, mert többek között megtudjuk,hogy az Akadémia utca 17 szám mit rejt is
valójában.
Részlet az interjúból:
"- Légó pincét ...
- Így van. Légó pincét. Na most - az ötvenes évek elején épült a Köztárdsaság tér,
klasszikus pártháznak – és hát építettek oda is légoltalmi bunkert, ami aztán később a
pártházba szorult illetve oda bezárt embereknek a halálos csapdájává, kvázi: pincebörtönévé
vált. Az a borzasztó, hogy ezt nem találták meg ’56-ban, mert mindenki a pincében kereste.
Nem a pincében kellett keresni: a titkári – mindíg az első emeleten volt – az első emeleten
volt ebből a lejárata, csak akkora vasbeton henger volt, a pincében nem is tűnt föl, hogy
ottan van valami. Metró technológiával készült. Minden, ami a föld alatt van Budapesten,
igazából csak a metró mélységben tud lenni, mert ott van a Kiscelli agyag, a márga. Az
összes többi kavicsban, hihetetlen nehéz, majdnem reménytelen költséges épületeket,
mély-épületeket felépíteni. Fölásatták a Köztársaság teret, meg is találhatták volna az
egyik lejáratot – dehát azt, arra ráhordták a földet. Ahol ástak, mindenhol leástak hat
méterig, hét méterig - és víz jött föl.
- Érdekes, hogy elkezdték a metrót építeni, abbahagyták – és jó pár évvel később nyitották
meg ... És senki nem tudta, hogy közben, mit csinálnak.
- Hát gyakorlatilag ez a metró építéshez volt kapcsolva, szigorúan titkos munkahelynek –
úgyhogy nagyon sokan nem tudták, hogy mit építenek. A föld alatt ki tudja, hogy mi lesz
abból – a részletek .. Az volt a munkahelyek neve: titkos munkahelyek. A Köztársaság téren
is volt egy ilyen. A kijárata – a valamikori szobor-emlékmű alatt volt. Illetve volt az
Erkel színháznál is kijárata és a másik a gázművek fele. Ezt a függőleges vasbeton aknát
bebetonozták a pártház ’61-es, ’62-es újjáépítésénél. Már mint csak tömör vasbeton-henger
van meg. Lemegy 65 méter mélyre ...
- A kijáratát a metróban nem lehet megtalálni?
- Nem, nem lehet megtalálni, mert amikor a metrót átadták, akkor már ez nem volt járható.
Ennek több oka van: egyrészt a talajvíz is – nem kell rögtön a titok után loholni –
egyszerűen arról van szó, hogy a metró egy veszélyes üzem, állandóan figyelni kell, tehát
ott nem lehet nagyon fölös leágatások. De ez az objektum, ez metró-technológiával épült és a
Köztársaság tér közepére megy be, a színház oldalában. Ezt mi fölmértük két fajta elektromos
sugárzással, méréssel. Ugyan azt adja ki – egy T alakú szabályos föld alatti alakzatot – és
ugyan ezt mondják a tanúim. November negyedikén hajnalban elsőnek a Köztársaság térre
törtek be a szovjet csapatok, tehát alig két-három nap volt a keresésre. Ezalatt hoztak egy
fúrógépet - mint ahogy én is a filmben fölfúrtam a teret a mérések után – na most több
sikertelen fúrás után a fúrógép belefúrt egy vasbeton szelvénybe.
- Milyen mélyen van az?
- 30 – 40 mérter mélyen. Egyezik azzal, mhogy ott Kiscelli agyag van, tehát ott lehet. Dehát
ezt sem én, sem ők annak idején nem tudtuk. Lefúrtak. Átfúrták a vasbeton födémet, lement az
a cső. És utána – ezt a filmből lehet hallani – lent megkocogtatják a csövet - mint egy
börtön-pósta ... és fönnt pedig visszaválaszolnak hogy ... és akkor így, ezzel a
kopogtatásos módszerrel tudták meg a föntiek, hogy lennt hányan vannak - és kik vannak? Ez
volt az egyik kapcsolat a lentiekkel. Először a vész– szellőző rendszeren keresztül szóltak
föl egy tanúmnak, aki beszélt a lentiekkel – ez a pártházba szorult emberekről van szó, akik
ne tudták, hogy mi zajlik fönnt – nők, gyerekek, rendőrök – így mondták. De többen voltak,
több csapat. Szóltak be, hogy nem működik a levegőztető rendszer. Na most ezt azért kell
tudni – ez is a filmben benne van – a pártház tetején volt a ... így mondta a riport:
exthausztor - és az biztosította a levegő meg az elektromos ellátást. Miután ezt
szétlőtték, ezért a föld alatti rendszer nem működött. Vélhetően akik oda voltak, vagy oda
szorultak, vagy oda zárták őket, azok meghaltak ... megfulladtak, éhen haltak, szomjan
haltak. Erre is vannak adaklékok, mégpedig két tanúm van, akik ’57 tavaszán takarította el a
holttesteket –és így mondták: térdig jártunk a holttestekben ...
- Azért érdekes ez, amit mondasz, mert a Köztársaság téren most is metró épül, és ugye az
MSZP most szabadult meg a Köztársaság téri székházától – és a mellette lévő épülettől,
egyszerre. Szerinted kiderülhet még valami?
- Nagyon bízom benne, hogy a metró kiszolgáló egységei beleütköznek valamibe – de teljesen
el vagyok zárva. Nem csak én, a nyilvánosság is a metró építés minden egyéb részletétől. Én
ugyan hetente kijárok a Köztársaság térre, de senkivel nem állnak szóba. De, még azért lehet
bízni ebben, hogy a metró valamaelyik szelvényében találkozik. A másik: a pártházat eladták
és az eladásban úgy szól, hogy a legfontosabb elem a mélygarázs. Mert mélygarázs nélkül nem
lehet semmit csinálni – hogy nem csinálnak a pártház alá mélygarázst, hanem a Köztársaság
téren egy egyszintes mélygarázst fognak építeni. Hát itt lóg ki számomra a lóláb, hogy a
legegyszerűbb lenne ledózeroltatni az egész pártházat, mert amúgy is műszakilag elavult,
történelmileg súlyos múltú, nem védett az épület. Lebontani, csinálni egy nyolcemeletes
mélygarázst és kész. Na de benne van a szerződésben tudtommal, hogy erre nincs mód. Lehet
átalakítani, de nem lehet semmi egyéb dolgot végezni – úgyhogy a pártházból nem fog semmi
kiderülni. Amúgy pedig a metró maga volt az elvtársakat összekötő hálózat – tehát nem
véletlemül megy így a metró: Keleti pályaudvar, Köztársaság tér, Szabad Nép Székház, Deák
téren az Országos Rendőrfőkapitány és megy a Kossuth tér fele a metró ...
URL:
SZAVAZZ
2 szavazat
Eddig látták: 1905
Hozzászólások: 0
Kedvencekhez adták: 0
A hozzászóláshoz előbb be kell jelentkezned!
TE IS LEHETSZ FN TUDÓSÍTÓ!
Pucér Mikulások kocogtak a belvárosban
2009. december 06. 15:37
Hatodik alkalommal került megrendezésre Budapesten a Nyugati pályaudvar közelében a fürdőruhás Mikulás kocogás!
Celebeket kaptak a hajléktalanok!
2009. szeptember 10. 19:16
Színes elefántok lepték el az Oktogon melletti Liszt Ferenc teret csütörtök délután.
Hatalmas káosz a fővárosban
2009. augusztus 18. 19:21
A Critical Mass és a Magyar Kerékpárosklub kedden 18 órakor tömegdemonstrációt szervezett a Margit híd déli járdájára, a felújítás terveiből kiemelt Pestre vezető kerékpársávért.
Red Bull Air Race gyorsasági műrepülő verseny a főváros felett
2008. augusztus 21. 00:07
A Red Bull Air Race repülőversenyre augusztus 20-án délután került sor a főváros fölött a Parlament előtti Duna szakaszon.
Rendben zajlott az ünnepi tűzijáték szerda este a fővárosban.
2008. augusztus 21. 00:32
Rendben zajlott az ünnepi tűzijáték szerda este a fővárosban.A mentősöknek nem kellett komolyabb sérültet ellátniuk.
Budai Vár: 17. Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál
2008. szeptember 13. 00:37
Borkiállítás és Vásár, Boregyetem, Szüreti Felvonulás, Szüreti Sokadalom, Gálakoncert.
Véresre tömtek egy fiatal nőt
2009. február 18. 13:57
A PETA állatvédő szervezet akciót szervezett a Fogarasi Tesco elé, hogy a Tesco összes üzletéből száműzze a kényszertöméssel hízott libamájat.
Utcai összecsapások Budapest belvárosában - képgaléria!!!
2009. április 04. 18:33
Szombaton országszerte kezdetét vette az év verekedése - képgaléria!!
Celebeket kaptak a hajléktalanok!
2009. szeptember 10. 19:16
Színes elefántok lepték el az Oktogon melletti Liszt Ferenc teret csütörtök délután.
HOGYAN LEGYEK TUDÓSÍTÓ?
- FELVÉTELKÉSZÍTÉS
- BEÉPÍTETT VAGY KÜLSŐ MIKROFONT HASZNÁLJUNK?
- VILÁGÍTÓ ESZKÖZÖK
- KAMERAKEZELÉSI ALAPOK
- HANGOK FELVÉTELE
- VILÁGÍTÁS ALAPJAI
- KÉPKOMPONÁLÁS
- SZEDJÜK ÖSSZE A RÉSZLETEKET!
- A KAMERA ÖSSZEKÖTÉSE A PC-VEL
- FÉNYKÉP IMPORTÁLÁSA
- RENDEZZÜK EL A FILMEKET
- ÁTTŰNÉSEK ÉS EFFEKTUSOK
- HANGFÁJLOK IMPORTÁLÁSA
- FELIRATOK
- A FILMÜNK
FELIRATKOZÁS EMAIL ÉRTESÍTÉSRE
FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK
Lezuhant egy férfi az alagút tetejéről
Ismét lezuhant egy ember az alagút tetejéről...sajnos nem élte túl. Mikor tesznek már valamit, hogy vége legyen ennek? Mi kéne, hogy többé senki se merészkedjen ki oda?


Töltés... 




