Tudósítás az Emberi Jogok Világnapja alkalmából rendezett eseményről

2008. december 18. 07:41

címkék: jogok, emberi, ensz

1948. december 10-én az ENSZ kinyilvánította az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát.
Elgondolkodtató, hogy eltelt azóta 60 év.

Hogy is szól?
„közös eszmény, amelynek elérésére minden népnek és minden nemzetnek törekednie kell abból a célból, hogy minden személy és a társadalom minden szerve, állandóan szem előtt tartva a jelen Nyilatkozatot, oktatás és nevelés útján elımozdítsa a jogok és szabadságok tiszteletben tartásának kifejlesztését...”

A Nyilatkozatot 191 ország írta alá, egyetértését adva ehhez az eszményhez. A Nyilatkozatnak azonban nincs törvényereje.
De vajon kell-e törvénybe foglalni ezen jogokat ahhoz, hogy a fenti cél megvalósuljon?

Ha az elmúlt 60 év alatt ma még mindig nem mondhatjuk el, hogy nincsenek jogi visszaélések a társadalmunkban, mit várunk a övetkezı 60 évtől? És vajon kinek a feladata mindezért tenni?
Márpedig, ahogyan az emberi jogok egyik felkarolója, L.Ron Hubbard is megfogalmazza: „Az emberi jogokat valósággá kell tenni, nem idealista álomként kezelni.”

Ezekről a kérdésekről esett szó december 10-én délután, a Fiatalok az Emberi Jogok
Alapítvány szakmai rendezvényén, mely a fenti évforduló alkalmával került
megrendezésre.

A programon 4 olyan vendéget is köszönthettünk, akik az év során történő
tevékenységükkel méltón bizonyították, hogy megérdemlik az Emberi Jogok Őrzője
címet.
Egyikőjük Horváth Ferenc, a Roma Rendőrök Országos Egyesületének elnöke (képen
középen), aki elindított 2006-ban egy Együtt a Hátrányos Helyzető Gyermekekért
Projektet, melyet azóta is mőködtet. A Fiatalok az Emberi Jogokért Alapítvánnyal egy
olyan kezdeményezése kapcsán találkozott, amely keretében a környezetében lévő
gyermekek számára hétről hétre szervez rendszeresen találkozót, ahol átbeszélik az élet
fontos területeit, hogy a gyerekek már fiatalon megtanulhassák, hogyan lehet egymás
mellett békében élni. Másfél év alatt már 70 érdeklődő gyermeket gyűjtött maga mellé,
akik közül 20-an mindig rendszeresen összejárnak ezekre a beszélgetésekre. A
rendezvényre is elkísérte őt 8 diákja

Elismerésben részesült a rendezvényen egy tószegi fiatalember is, Kertész Gábor, aki 24
évesen megalapította a Tiszavirág nevű csoportját, a helyi fiatalokkal. Célja az volt, hogy
felpezsdítse Tószeg városának kulturális életét, ahol ezelőtt a fiataloknak nem volt
semmilyen hasonló irányú lehetősége. A Mobilitás – Fiatalok Lendületben
Projektirodájánál nyertek egy pályázatot, amely keretében a helyi televízióban 12,
emberi jogokról szóló adást készítettek a fiatal csapattal. Ennek eredményeként a
fiatalok betekinthettek a televíziózás világába, ismereteket szerezhettek, és
megmentették a tószegi televíziót is, amely most újra kap támogatást a mőködéséhez.
Az emberi jogokról a város 5000 lakosa kapott tájékoztatást ezidő alatt.

Az eseményen két művész is átvette elismerését. Gáll Gregor szobrászművész már két
éve kíséri az Alapítványt rendezvényről rendezvényre fővédnökként. Művészetében az
emberi értékek fontos szerepet kapnak, így az emberi jogok is. 9 éves lánya, Gáll Isis
nem sokkal követi ıt a sorban, hiszen már ilyen fiatalon meghódította hárfajátékával a
világot. A nemzetközileg is ismert művészhölgy muzsikáját Kossuth-díjas művészek
ismerték már el, és van olyan zeneiskola, ahol oktatják is a zenéjét. A délután
megnyitóján az emberi jogok közül háromra írt muzsikáját hallhatta a közönség.

Így az ünnepélyes megemlékezés végére tisztán és egyértelműen megfogalmazódott a
fenti kérdésekre a válasz: nem másnak, mint saját magunknak a felelőssége és feladata,
hogy tegyünk az emberi jogok védelme érdekében. Szerencsére nem kell egyedül
felvennünk a harcot. Csakis összefogással érhetünk el eredményeket.

A Fiatalok az Emberi Jogokért Alapítvány a jövő év elsı negyedévében folytatni fogja
rendezvénysorozatát, mellyel a pedagógusok, jogi szervezetek és más társadalmi
csoportok, alapítványok figyelmét szeretné felhívni erre az összefogásra.

URL:

SZAVAZZSZAVAZZ

3 szavazat

KEDVENCEKHEZ ADOMMÁR KEDVENC

TOVÁBB KÜLDÖMTOVÁBB KÜLDÖM

JELENTEM A MODERÁTORNAKJELENTEM A MODERÁTORNAK

Eddig látták: 418

Hozzászólások: 0

Kedvencekhez adták: 0

A hozzászóláshoz előbb be kell jelentkezned!

Előző
Előző
1
Következő
Következő