Hogy bánik a média a civil kezdeményezésekkel?

2009. január 17. 11:18

címkék: érdekvédelem, média, mti

Röviden: lesújtó közömbösséggel. Legalábbis az ingatlanalapok károsultjai ügyében a megkeresett szerkesztőségek 95%-a még csak nem is válaszolt. Az MTI ellen eljárást kellett kezdeményeznünk az ORTT-nél, a hírTV-t pedig egyoldalú tájékoztatás miatt kértük, hogy legalább pótlólag adjon teret a befektetőknek is.

A jelek szerint ebben a témában egyelőre nem számíthatunk a mainstream médiára, így az internetes lehetőségeket kell jobban kihasználnunk.

Folytatom az események folyamatos percről-percre típusú dokumentálását az ingatlanalapok blogján és a munkanaplómban is. Az utóbbiban azt is leírom, hogy mit miért csinálok, mert érzésem szerint hasonlóan szívélyes médiafogadtatás vár sok más civil kezdeményezésre is, de ezt majd ha van kedvetek ti elmondjátok. Webkettes egy sorozat lenne ez, tehát kifejezetten kérem, hogy kapcsolódjatok be, ha értelmét látjátok persze a sorozatnak.

A tartalékaink kihasználásához elsőroban azt javaslom, hogy akit érint ez a probléma, keresse fel az Origonak a médiaműködéséről szóló fórumát, vagy egyszerűen itt, hozzászólásban mondja el a tapasztalatait.

Az interneten kihasználható módszerekről, technikákról, vagyis arról, hogy a blogokat hogy lehet "mozgalomszervezésre" is felhasználni, szintén külön blog fut. Ezen megtudhatod többek között, hogy melyik kereső jobb, mint a Google, vagy hogy melyik a legyorsabb kezdőoldal. Mindenkinek ajánlom, aki azt akarja, hogy a blogjának több olvasója legyen. (Linkcsere jön még szóba, de itt sem kezdeményezek. Az első körben egyetlen szervezettel jött létre egy ilyen tipusú megállapodás, legközelebbi rokonainktól, a banki hitelkárosultak egyesültetétől ugyan kaptam választ a levelemre, de aztán el is akadt. Kölcsönös link cserénem állapodtunk meg, ők az első a Partner-oldalon: ők a Multinacionális Cégek Károsultjainak Esete - http://multik.hu/

Nem hiszem, helyesebben nem tartom elegánsnak az online marketing tolakodó formáit, még ha vannak köztük kiemelkedően sikeresek is. Szerintem, ha tetszik valakinek valami az interneten, akkor úgyis továbbadja. Mindenesetre ne akarjanak semmire se "rávenni". Ezért, vagyis hogy távol tartsam magam a fárasztó hülyeségektől, összeszedtem a magam számára a 10 legjobb blogot, hogy egy helyen, automatikusan frissülve olvashassam őket:
http://blogszemle.ning.com

Végül fontos, hogy minden eszköz egyszerű legyen, hogy bárki, akinek kedve tartja, a NetSzemle-megoldás minden részletét lekoppinthassa. Kifejezetten keresem a tehetségeket, és azokat, akik - oldaluk alapján - szemmel láthatóan komolyan foglalkoznak a civil újségirással, a magam részéről minden eszközzel segíteni is fogom. Sőt: nagy terveim vannak arra az esetre, ha - ami nem kizárt - kifejezetten divatba lehetne hozni a civil újságírást.

Ezzel kapcsolatban még annyi biztatót tudok mondani, hogy még régebbről (évekkel ezelőtt) ígéretet kaptam Vitray Tamástól, hogy ha elindulok az online kommunikációs iskolámmal (Kérdezéstechnika 2.0), akkor eljöhn a megnyitó díszelőadást megtartani. Másik meghívott vendégem szintén a példaképem, "a nagy magyar" levelező, a "hivatásos levélíró", a hozzászólások bajnoka, rájöttél, hogy kire gondolok?
A harmadik vendég még nem tudom ki lenne, Fiala Jánosra gondoltam, de őt nem példaképnek, hanem - nem is tudom minek szánom. Esettanulmánynak.

Kb. 1 évvel ezelőtt, amikor elkezdtem a NetSzemle tervezését, egy szavazáson azt kérdeztem, hogy mennyire legyen "bulváros" a NetSzemle. A legtöbben azt válaszolták, hogy "kicsit bulváros" legyen. No, ez a válasz annyira megihletett, hogy a folytatásban ezzel szeretném kezdeni a média szerepével kapcsolatos eszmefuttatásomat.

"Kicsit bulváros"! legyen!

Ennek jegyében olyan közfigyelemben álló 2 szereplőt választottam ki, amelyek elég jók ahhoz, hogy lehetnének még sokkal jobban is. Az egyik a RadioQ, és azon belül az Adó-vevő c. műsor és Fiala János reggeli műsora, amelynek rendszeres hallgatója vagyok.

A másik a hírTV, amely nekem rossz meglepetést okozott a tegnapi Ingatlanpiac műsorával. (Lásd az előző cikket.)

A többi média után nem szaladgálok ezzel szemben a blogon (munkanaplo.blog.hu) dokumentálom, hogy mikor mi történik. Mit válaszol vajon az MTI az imént elküldött levelemre (pontosabban az MTI címoldalán található "Küldjön hírt!" dobozon keresztül eljuttatva vagy a 10. üzenetet küldöm nekik. Ezúttal értesitettem Vincze Mátyást, hogy az MTI ellen ORTT beadvánnyal éltünk és magyarázatot kértem az elnök úrtól arrra, hogy hogy lehetséges, hogy 2 hónappal az "esemény" után, amikor 100.000 ember összesen 433 milliárd forintját alkotményellenesen hozott törvénymódosításra hivatkozva egyszerűen lenyúlják úgy, hogy az MTI egyetlen alkalommal sem kérdez rá a nyilvánvalóan megtévesztő tájékoztatás hátterére. Miért nem kérdezte meg pl. még egyetlen újságíró sem például, hogy milyen alapon hárítják át a bankok egy gyári hibás termék összes anyagi veszteségét a bizonyíthatóan félrevezetett befektetőkre?

Szóval folytatom, mert a hírTV tegnapi műsorától kiakadtam. Hogy lehetséges, hogy vért kell izzadni ahhoz, hogy egy ennyi embert érintő ügyben minden oldal megszólalhasson a médiában? Miért van lassan az az érzésem, hogy ha bekapcsolom a tévét, akkor folyton meg akar vezetni valakivel, és ha valódi képet akarok kapni a világról, akkor blogokat olvasok? Ha ez így van, akkor hogyan s miként lehet a blogok összesített tudását és tapasztalatát mások számára is könnyen elélrhetővé tenni? (A blogkeresőket még alig használják.)

Tekintsétek ezt a cikket amolyan vitainditónak, amely abból indul tehát ki, hogy mit tehet a civil média annak érdekében, hogy versenyre kelhessen a hagyományos médiában a világról adott valós tájékoztatásban és az érdekvédelem megszervezésével.

Addig, ha van kedved, meséld el, neked milyen tapasztalatot van a mainstream médiával és miképpen próbálod a céljaidat internetes szervezéssel elérni. Ha egyáltalán.

URL:

SZAVAZZSZAVAZZ

0 szavazat

KEDVENCEKHEZ ADOMMÁR KEDVENC

TOVÁBB KÜLDÖMTOVÁBB KÜLDÖM

JELENTEM A MODERÁTORNAKJELENTEM A MODERÁTORNAK

Eddig látták: 471

Hozzászólások: 2

Kedvencekhez adták: 0

A hozzászóláshoz előbb be kell jelentkezned!

telkes

2. 2009. január 21. 17:31

Tájékoztatásul:
Az ORTT-től kapott papirosra irt és ajánlott levélben küldött értesités szerint "a 2008. december 29-én beérkezett panaszbeadványát az ORTT Panaszbizottságának eljáró tanácsa elé terjesztettem."
Nyilvános tárgyalás lesz:
Időpontja:
2009. január 28., 11.00 óra
Helye:
ORTT 1088 Budapest, Reviczky u. 5. P11-es terem.

nico

1. 2009. január 19. 16:48

Szombat déltől hétfő 17:00 h-ig 30 fő(?) "látták"!
A "szavazz"-ok 0-ák!
Hát nem sok.
Elgondolkodtató?

Előző
Előző
1
Következő
Következő