Fabatka és Gerák Andrea a Magyar Jazz Ünnepén
2009. március 07. 12:08
címkék: jazz, népzene, fabatka, gerák andrea, világzene
A székelyföldi zenekar és a Stockholmban élő énekesnő közös koncertet ad Budapesten.
Gerák Andrea tavaly nyáron, a Magyarfalusi Napokon ismerkedett meg Ségercz Ferenccel, a sepsiszentgyörgyi Fabatka zenekar vezetőjével-lelkével, ahol természetesen játszottak is együtt egy-két dalt. Már akkor beszéltek esetleges együttműködésről, aminek most jött el az ideje.
A zenekar madridi útjából hazafelé Budapesten találkoztak ismét, ahol Feri felkérte Andreát, énekeljen velük a Magyar Jazz Ünnepén.
Az erdélyi együttes már az elindulása első pillanatától kezdve kész koncepcióval rendelkezett saját zenei világa felépítésének tekintetében. Olyan produkciókkal szerettek volna előállni, ami a forró légkörű táncházakban is éppúgy megállja a helyét, mint a népdaloktatásban. Előadásaik során autentikus hangszerekkel próbálják a népzenében rejlő improvizatív elemeket kiaknázni. Nyáron piros, télen kék című albumuk pár hónappal ezelőtt jelent meg a Fonó Kiadónál.
E hónapban két koncertet adnak Budapesten: az egyik a már említett Magyar Jazz Ünnepe alkalmából március 20-án 19-kor a Budapest Jazz Clubban. A Fabatka vendége még Jeszenszky György, az egyik legkeresettebb magyar jazzdobos. Az est további előadói a Nigun és a Bágyi Balázs Quartet.
Másnap este pedig szűkkörű házikoncert vendégei hallhatják a Fabatka-Gerák Andrea formációt.
URL:
SZAVAZZ
1 szavazat
Eddig látták: 251
Hozzászólások: 0
Kedvencekhez adták: 0
A hozzászóláshoz előbb be kell jelentkezned!
TE IS LEHETSZ FN TUDÓSÍTÓ!
Hazánkban járt a Jive Aces
2009. május 20. 11:15
Beszámoló az Egyesült Királyság #1 swing és jive csapatának magyarországi turnéjáról.
Gálakoncert az emberi jogokért
2008. december 19. 18:03
December 10-én a Youth for Human Rights International svédországi szervezete (YHRI-S) nemzetközi művészgárdával ünnepelte az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 60. évfordulóját.

HOGYAN LEGYEK TUDÓSÍTÓ?
- FELVÉTELKÉSZÍTÉS
- BEÉPÍTETT VAGY KÜLSŐ MIKROFONT HASZNÁLJUNK?
- VILÁGÍTÓ ESZKÖZÖK
- KAMERAKEZELÉSI ALAPOK
- HANGOK FELVÉTELE
- VILÁGÍTÁS ALAPJAI
- KÉPKOMPONÁLÁS
- SZEDJÜK ÖSSZE A RÉSZLETEKET!
- A KAMERA ÖSSZEKÖTÉSE A PC-VEL
- FÉNYKÉP IMPORTÁLÁSA
- RENDEZZÜK EL A FILMEKET
- ÁTTŰNÉSEK ÉS EFFEKTUSOK
- HANGFÁJLOK IMPORTÁLÁSA
- FELIRATOK
- A FILMÜNK
FELIRATKOZÁS EMAIL ÉRTESÍTÉSRE
FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK
Rejtett gyöngyszemeink
Andocs. Megvallom korábban nem hallottam ennek a településnek a nevét, pedig érdemes megjegyeznünk.

Töltés... 