civertan.jb

Síron túli légifotók

2009. április 26. 21:59

címkék: civertan robothelikopter eltűnt megtalált légifotó légifelvétel

Több mint egy év után megtalálták a tavaly márciusban eltűnt robothelikoptert.

Elejére

Vissza

Kinagyít

1/3

Előre sokat

Végére

Vissza

Töltés...

Előre

2008. március 14.-én légifotókat készítettünk a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szögliget felett található Szádvárról.
A felvételeket egy földről irányított- robothelikopterre szerelt- kamerával készítettük.

A szerkezet cégünknek, a Civertan Bt-nek egyik új beruházása, amellyel ki tudjuk váltani bizonyos légifotós munkák - korábban csak embert szállító repülőgéppel, vagy helikopterrel végezhető- költséges kivitelezését.

Szádvár, az Aggteleki Nemzeti Park tetején, egy hegy gerincén helyezkedik el. Mikor megkezdtük a munkát és levegőbe emeltük a kis helikopterünket még minden rendben zajlott. Alacsony magasságból kezdtünk fotózni, a vár szélvédett oldalán. Percek óta készültek a felvételek, mígnem magasabbra emelve a masinát, hirtelen orkán erejű áramlásba keveredett, amit addig a teljesen szélárnyékos oldalon nem lehetett érzékelni.

A helikopterbe épített GPS pozícionáló robotpilóta igyekezett visszairányítani hozzánk a „madárkát”, de sajnos a szél erősebb volt és egyre távolodva bukdácsolt a levegőben. Még kilométerekig követtük távcsővel, de végül teljesen szem elől tévesztettük.

Azonnal a nyomába eredtünk, bár tudtuk, hogy nem sok esélyünk van a hegyek közt, erdős területen elveszett szerkezet megtalálására.
Minden utunkba eső helybélinek jutalmat ajánlottunk fel és kértük, hogy nagy erőkkel keressék.
Sötétedésig jártuk a területet egészen a Szlovák határig. Még az északi szomszédunk nemzeti parkját is felhívtuk telefonon, hogy tudjanak a dologról.

Mikor éjszaka haza indultunk Budapestre el kezdett szakadni az eső. - „Na ennek aztán annyi! Már meg sem kell, hogy találják, hiszen a víztől biztosan tönkrement az elektromos szerkezet.” –állapítottuk meg szomorúan.
Nem elég, hogy elveszítettük a drága helikoptert, de még a hasába integrált fényképezőgépből sem mentettük ki az aznap több helyszínen készült fotókat, így azok eltűnése is megviselt minket.

Másnap a médiával is felvettük a kapcsolatot. Több helyütt megjelentettük a történetünket, gondolván - annál több esély van a helikopter megtalálására, minél többen tudnak az eltűnéséről. Régész barátunk, - kivel az ominózus nap délelőttjén még együtt dolgoztunk, - tájfutó versenyt rendezett a területen, de nem leltek rá.
A Nemzeti Park egyik munkatársa lóháton átfésülte az egész környéket, mindhiába.

Teltek a hetek, hónapok és nem történt semmi.
Kollégám megrendelte a szerkezet utódját Németországból, hiszen már teljesen lemondtunk a „tékozló fiúról”.
Meg is érkezett az új helikopter, amivel hónapok óta sikeresen dolgozunk.


Már régen a múlt homályába veszett az egész történet, mígnem 2009. április 9.-én megcsörrent a telefon….

A vonal másik végén a miskolci Herman Ottó Múzeum munkatársa váratlan hírt közölt. Megtalálták a helikopterünket!!!

A Szádvártól légvonalban 6,5 km-re lévő Komjáti falucska lakója Bódi Róbert talált rá a környékbeli hegyeket járva. Emlékezett rá, hogy tavaly olvasott valami hasonló masináról a helyi lapban és egyből értesítette a miskolci múzeumot.

A gép állapotáról mit sem tudva azonnal autóba ültem és rohantam Komjátiba.

A becsületes megtaláló szeretettel fogadott és büszkén mutatta a kerti asztalon rám váró helikoptert. Azt hittem rosszul látok. Szinte semmilyen külsérelmi nyomot nem láttam rajta. Még csak a rozsda sem kezdte ki. Azon túl, hogy az egyik keresztszára hosszában megrepedt és a négy rotor lapát közül az egyik vége lepattant, semmilyen károsodás nem látszott.
Hihetetlen, hiszen 13 hónapig hevert a hegyoldalban esőnek, hónak, napsütésnek kitéve.

Kézbe vettem és megfordítottam. A memóriakártya a helyén volt, teljesen sértetlenül.
Alig vártam, hogy hazaérve bedughassam a kártyaolvasóba, hátha rajta vannak még az elveszettnek hitt fotók. Nem tartottam valószínűnek, hiszen a víz és a tűző nap keltette szélsőségek, nem az ilyen „kütyüknek” vannak kitalálva.

Róbert a szolgálataiért nem fogadott el semmilyen jutalmat, pedig Ő sem olyan ember, aki papírpénzzel fűti a búbos kemencét.
Megható volt tapasztalni, hogy vannak még ilyen tiszta lelkű emberek az anyagiaktól megrészegült világunkban.

Hazaérve nekiálltam kitakarítani a pókok által belakott szerkezetet. Miután elkészültem, próbaképpen beletettem egy akkumulátort. Előretoltam a főkapcsolóját, s láss csodát a szokásos „bip-bip” csipogással jelezte, hogy kapcsolatra vár. Elővettem hát a távirányítóját és azt is bekapcsoltam.
Remegő kézzel elindítottam. Döbbenetes módon mind a négy elektromotor felzúgott és úgy pörgött mintha két napja repült volna utoljára. Szintén felfoghatatlan, hogy a beépített fényképezőgép is hibátlanul működik. A szerkezet fittyet hányt a több mint egy évnyi időjárási viszontagságokra. Hihetetlen!!!

Ezen felbuzdulva leültem a számítógépem elé és az olvasóba helyeztem a memóriakártyáját.
Döbbenetes módon sorban jöttek elő róla a felvételek, mind a 314 db. tökéletes minőségben.
Olyan érzés volt, mintha egy halottnak hitt szerettünk túlvilági képeket küldött volna nekünk.

Boldogan álltam neki a fotók feldolgozásának és küldtem szét a kollégáim között.
Mindenki csak hüledezett. Hihetetlen történet, nem vitás.

Most már két kishelikopterünk van, így nagy ambícióval várjuk az újabb légifotós kihívásokat.
Csak ezen túl a szélárnyékos hegyoldalakat kerülni fogjuk……

Köszönet a becsületes megtalálónak, Bódi Róbert úrnak!


1.kép: A kamerával felszerelt helikopter munka közben.

2.kép: Az előkerült robothelikopter.

3.kép: Az utolsó felvétel Szádvárról, mielőtt a szél magával ragadta a szerkezetet.