Vonattal a Skanzenba
2009. május 29. 09:49
címkék: civertan jászai szentendre skanzen légifotózás légifotó vonat vasút
2009 április 8.-a óta vonattal is eljuthatunk a szentendrei Skanzenba
A vonatot a Vasúttörténeti Park üzemelteti, biztosítva a korhű öltözékben dolgozó kiszolgáló személyzetet is, a masinisztát és a kalauzt. A legfeljebb 15 km/h sebességgel közlekedő motorkocsi mintegy fél óra alatt teszi meg az utat 80 utasával a vasútállomástól (ami egyben a múzeum új bejárati épülete és egyben látogató központja) a végállomásig (a Néprajzi Látványtárig), majd elindul vissza. Az út során két átjárót is érint, ahol megáll, míg a kalauz akkurátusan leereszti a sorompót, a vonat áthaladása után pedig visszaemeli.
A Skanzen Vonatra külön kell jegyet váltani, a klasszikus megjelenésű kéregjegy 400, illetve 500 forintba kerül, de nem csak egy utazásra jogosít. A megváltott jegy a nap folyamán tetszőleges számú alkalommal igénybe vehető, s ha a megváltás napján nem kerül sor az utazásra, az adott naptári évben később is felhasználható.
Forrás: www.skanzen.hu
Légifotók: Civertan Bt. www.legifoto.com
URL:
SZAVAZZ
1 szavazat
Eddig látták: 1313
Hozzászólások: 6
Kedvencekhez adták: 0
A hozzászóláshoz előbb be kell jelentkezned!
6. 2009. május 30. 11:31
Köszi az infókat!
5. 2009. május 30. 07:06
Szentendre Járműtelepen, a tűzoltóság darui segítségével szállító járműre emelték, és éjszaka, forgalom korlátozás mellett túl méretes járműként szállították a skanzen területére, ahol ugyancsak darukkal emelték a megépített vágányra. A skanzen vonat külön érdekessége az is, hogy korabeli módszerekkel épített, korhű pályán közlekedik.
4. 2009. május 29. 19:40
Ráadásul, ha jobban meggondolom, inkább skanzenBE, vagy skanzenBEN Na mindegy szerintem mindkettő helyes. Vagy mégsem?
3. 2009. május 29. 19:34
Óbudától gondolom hévsineken közlekedett. Már csak arra lennék kíváncsi -a szentendrei végállomástól,- hogy vitték el a Skanzenig.
2. 2009. május 29. 19:30
Na jó tényleg.
A helyes cím inkább a SkanzenBAN lenne.
Egyébként technikailag lehetséges:
"2009. március 26-ára virradóra megérkezett a Nyugati Pályaudvar 10-es vágányára a szentesi járműjavítóból a felújított BCmot 422-es motorvonat. A már Skanzen Vonatra átkeresztelt jármű április 8-án áll üzembe a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban. Utazásának első szakaszán, a Nyugati pályaudvartól Óbuda állomásig a sajtó is elkísérhette."
Forrás: skanzen.hu
1. 2009. május 29. 11:11
Természetesen most sem lehet vonattal eljutni a SkanzenBA, a vonat csak a Skanzenen belül közlekedik.
Egyébként a fotók érdekesek! Tisztára mint egy terepasztal! :-)
TE IS LEHETSZ FN TUDÓSÍTÓ!
Légifelvételek a nemesvámosi Baláca-romkertről
2010. augusztus 31. 15:17
A felvételeket 2010.08.20.-án készitettük.
Kőtengerre magyar!
2010. augusztus 27. 13:43
Légi fotók és gondolatok a szentbékkállai kőhát hatalmas köveiről
Velemér augusztusi fényben
2010. augusztus 25. 10:42
Velemér az Őrségben, az Őriszentpéteri kistérségben található kincsünk, amit augusztus 20-án a levegőből is láthattam.
Ahogy a repülő halak látnak
2009. január 28. 00:30
Légifelvétel: Civertan, Jászai Balázs www.civertan.hu www.legifoto.com www.jaszaifoto.hu
Szemétség a Naplás-tónál
2009. március 18. 16:45
Cinkota nyugati határában található a Szilas-patak víztározója. Kedvelt horgászhely egy tájvédelmi körzet közepén. De....
Van karikás ostorom és bő gatyát hordok
2009. március 25. 23:42
Fotó: Jászai Balázs www.jaszaifoto.hu
Légifelvételek az M1-es autópálya felett épülő hídról
2010. július 22. 10:24
Az új hídon közelíthetik majd meg az autósok, a most épülő Tópark beruházás területét.
Budapesti légi fotók a medréből kilépő Dunáról
2010. június 07. 00:52
Légi fotók: Civertan Stúdió, Jászai Balázs www.legifoto.com | www.civertan.hu
Légifelvételek a Margit hídon zajló munkálatokról
2010. május 13. 17:28
Itt tartanak a Margit híd felújításával május közepén.
HOGYAN LEGYEK TUDÓSÍTÓ?
- FELVÉTELKÉSZÍTÉS
- BEÉPÍTETT VAGY KÜLSŐ MIKROFONT HASZNÁLJUNK?
- VILÁGÍTÓ ESZKÖZÖK
- KAMERAKEZELÉSI ALAPOK
- HANGOK FELVÉTELE
- VILÁGÍTÁS ALAPJAI
- KÉPKOMPONÁLÁS
- SZEDJÜK ÖSSZE A RÉSZLETEKET!
- A KAMERA ÖSSZEKÖTÉSE A PC-VEL
- FÉNYKÉP IMPORTÁLÁSA
- RENDEZZÜK EL A FILMEKET
- ÁTTŰNÉSEK ÉS EFFEKTUSOK
- HANGFÁJLOK IMPORTÁLÁSA
- FELIRATOK
- A FILMÜNK
FELIRATKOZÁS EMAIL ÉRTESÍTÉSRE
FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK
Rejtett gyöngyszemeink
Andocs. Megvallom korábban nem hallottam ennek a településnek a nevét, pedig érdemes megjegyeznünk.


Töltés... 




