Pucér Mikulások kocogtak a belvárosban
2009. december 06. 15:37
címkék: mikulás, jótékonyság, belváros, kocogás
Hatodik alkalommal került megrendezésre Budapesten a Nyugati pályaudvar közelében a fürdőruhás Mikulás kocogás!
A Westend Jégteraszról a kocogók 14 órakor vágtak neki a közel 3,5 kilométeres távnak. A közel százfős mikulás mezőny -mint minden évben- először a Nyugati téri aluljárót érintette, ahonnan az Oktogonig futottak, majd onnan tértek vissza a jégteraszra.
A nem mindennapi „akcióval” minden évben más alapítványt támogatnak. A nevezési díjakat (felnőtteknek 3 ezer forint, diákoknak 2 ezer forint) ismét jótékony célra fordították. Tavaly a Heim Pál Gyermekkórház Alapítványnak segítettek, idén pedig az Országos Cisztás Fibrózis Alapítványt támogatták.
A futáson minden korosztály képviseltette magát a kisgyermektől a nagypapáig. A távot a tavalyi évhez hasonlóan Rékasi Károly és kisfiai is teljesítette.
A jótékony célú fürdőruhás Mikulás-kocogás 9 évvel ezelőtt indult Bostonból, egy alapítvány megsegítésére. A résztvevők piros fürdőruhában és Mikulás-sapkában futják le a távot, a verseny nevezési díjaiból pedig jótékony célokat támogatnak.
A betegek külsőre olyanok, mint mi. Köztünk járnak, beszélgettek velük. Az egyetlen különbség, hogy a testükben a nyálkahártyájuk egy átlagosnál sűrűbb váladékot termel. Ez az adott szervek működését jelentősen akadályozza és akár napi kezelést igényel. A betegség oka egy génsérülés, ami a VII-es kromoszómában következik be, amikor a két szülő fél sérült és rejtett hibás kromoszómája találkozik. Az egyik félnél fellépő génhiba ellenben szintén 25%-os esélyt jelent az utódnál a betegségre - olvasható a rendezvény honlapján.
URL:
SZAVAZZ
2 szavazat
Eddig látták: 2087
Hozzászólások: 2
Kedvencekhez adták: 0
A hozzászóláshoz előbb be kell jelentkezned!
2. 2009. december 07. 18:09
Köszönöm a jópofa riportot és képeket! Tiszteletet érdemlő kezdeményezés! Én akkor is szívesen támogatnám őket, ha nem lennének pucérak! Sőt felöltözve, még a saját egészségüket is megőriznék, különösen ebben a H1N1-gyel terhes időkben.
1. 2009. december 07. 16:09
Minden tiszteletem a jótékony mikulásoknak... Szép és nemes gesztus minden nevezőtől.
Viszont kicsit olyan illuzió-romboló hatása van -számomra- a ruhátlanságuknak. Mikulás az főképpen a kisebb gyermekeknek jelenthet érdekességet. Nem biztos, hogy így ruhátlanul képzelték el eddig a nagyszakállút...
TE IS LEHETSZ FN TUDÓSÍTÓ!
Celebeket kaptak a hajléktalanok!
2009. szeptember 10. 19:16
Színes elefántok lepték el az Oktogon melletti Liszt Ferenc teret csütörtök délután.
Hatalmas káosz a fővárosban
2009. augusztus 18. 19:21
A Critical Mass és a Magyar Kerékpárosklub kedden 18 órakor tömegdemonstrációt szervezett a Margit híd déli járdájára, a felújítás terveiből kiemelt Pestre vezető kerékpársávért.
Véget ért a nyár... Csak Baján szabadon
2009. július 19. 22:46
Csupa lazulás, mindenhol mosolygós emberek, semmi feszültség, csupán tánc, zene, pörgés és fergeteges buli reggelig. Fesztiválon jártunk.
Red Bull Air Race gyorsasági műrepülő verseny a főváros felett
2008. augusztus 21. 00:07
A Red Bull Air Race repülőversenyre augusztus 20-án délután került sor a főváros fölött a Parlament előtti Duna szakaszon.
Rendben zajlott az ünnepi tűzijáték szerda este a fővárosban.
2008. augusztus 21. 00:32
Rendben zajlott az ünnepi tűzijáték szerda este a fővárosban.A mentősöknek nem kellett komolyabb sérültet ellátniuk.
Rákosi és az atombunker
2008. szeptember 12. 02:07
Rákosi Mátyás idején épült atombunkerben tartottak rendhagyó és különös történelemórát végzős gimnazistáknak csütörtökön.
Véresre tömtek egy fiatal nőt
2009. február 18. 13:57
A PETA állatvédő szervezet akciót szervezett a Fogarasi Tesco elé, hogy a Tesco összes üzletéből száműzze a kényszertöméssel hízott libamájat.
Utcai összecsapások Budapest belvárosában - képgaléria!!!
2009. április 04. 18:33
Szombaton országszerte kezdetét vette az év verekedése - képgaléria!!
Celebeket kaptak a hajléktalanok!
2009. szeptember 10. 19:16
Színes elefántok lepték el az Oktogon melletti Liszt Ferenc teret csütörtök délután.
HOGYAN LEGYEK TUDÓSÍTÓ?
- FELVÉTELKÉSZÍTÉS
- BEÉPÍTETT VAGY KÜLSŐ MIKROFONT HASZNÁLJUNK?
- VILÁGÍTÓ ESZKÖZÖK
- KAMERAKEZELÉSI ALAPOK
- HANGOK FELVÉTELE
- VILÁGÍTÁS ALAPJAI
- KÉPKOMPONÁLÁS
- SZEDJÜK ÖSSZE A RÉSZLETEKET!
- A KAMERA ÖSSZEKÖTÉSE A PC-VEL
- FÉNYKÉP IMPORTÁLÁSA
- RENDEZZÜK EL A FILMEKET
- ÁTTŰNÉSEK ÉS EFFEKTUSOK
- HANGFÁJLOK IMPORTÁLÁSA
- FELIRATOK
- A FILMÜNK
FELIRATKOZÁS EMAIL ÉRTESÍTÉSRE
FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK
Rejtett gyöngyszemeink
Andocs. Megvallom korábban nem hallottam ennek a településnek a nevét, pedig érdemes megjegyeznünk.


Töltés... 




