Egy Világsuli első napjai

2010. szeptember 02. 21:58

címkék: tanévnyitó, világiskola, british council

Szeptember elsején kétmillió diáknak és csaknem kétszázezer pedagógusnak kezdődött meg a 2010-2011-es tanév az országban.

Budapesten,a hetedik kerületi Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskola és Vendéglátó Szakiskolában szerdán került sor az ünnepélyes tanévnyitóra.Az iskola igazgatónője,Barna Éva köszöntötte az iskola magyar és külföldi diákjait valamint a szülőket.Köszöntő beszédéből megtudhattuk azt,hogy számos hazai és külföldi szervezet,intézmény keresi fel az iskolát együttműködési szándékkal,mint például a brit kulturális intézet.A British Council beválasztotta az iskolát a rövidesen induló Világsuli programjába.A Nemzeti Múzeum 6 budapesti tanintézményt támogat speciális programja során,ebből az egyik,a Dobsuli.A Fazekas Mihály Gimnázium is felkereste az intézményt tehetséggondozó programjával, valamint egy uniós pályázat során is erre az iskolára esett a választása.Ezzel még közel sincs vége a megkereséseknek,tudtuk meg.... Az igazgatónő beszéde után felavatták az első osztályosokat, igazi dobsulis diákokká.A nagyobbak kitörő tapssal fogadták őket.A ceremónia után minden diák elfoglalta saját tantermét,ahol rengeteg új,izgalmas élménnyel fognak gazdagabbá válni a következő napokban,hónapokban.

URL:

SZAVAZZSZAVAZZ

1 szavazat

KEDVENCEKHEZ ADOMMÁR KEDVENC

TOVÁBB KÜLDÖMTOVÁBB KÜLDÖM

JELENTEM A MODERÁTORNAKJELENTEM A MODERÁTORNAK

Eddig látták: 7875

Hozzászólások: 0

Kedvencekhez adták: 0

A hozzászóláshoz előbb be kell jelentkezned!

Előző
Előző
1
Következő
Következő
{* *}