Tűzvész Krasznahorka várában

2012. március 11. 09:51

címkék: vár, tűz, szlovákia, krasznahorka

Hatalmas lángokkal égett szombat délután (2012.03.10.) Krasznahorka vára, teljesen beomlott a tetőzete, így minden az enyészeté lett. A községben rendkívüli állapotot hirdettek ki. Vélhetően a várdomb aljában gyújtotta föl valaki a száraz füvet, és a tűz felcsapott a tetőre.

Daniel Krajcer, Szlovákia kulturális minisztere tragédiának nevezte a történteket a település polgármesteri hivatala előtt este tartott sajtótájékoztatóján. Közölte, a vár biztosítva volt, a leégett tetőt minél hamarabb, lehetőleg nyárig felújítják.

A tűz okáról egyelőre csak találgatások vannak, egyesek szerint a tarló kezdett égni, attól kapott lángra a vár szurkos zsindelyteteje. Helybéliek az MTI tudósítójának azt mondták, gyerekcsíny állhat a tűz mögött, legalább két-három gyereket láttak a vár oldalánál. Az RTL Klub Híradójának beszámolójában látni lehetett, hogy a vár körüli növényzet is feketéllik, sőt a tűz egy időre átterjedt a közeli erdőre is.

A magyar kormány kész segíteni.
A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja felkérte a magyar kormányt, hogy vállaljon részt a felújítási kiadásokból. A kormányfő sajtóstábja által kiadott közlemény szerint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes biztosította az MKP elnökét, hogy "Magyarország kész segítséget nyújtani, és hozzájárulni a felbecsülhetetlen kulturális érték megmentéséhez".

************************************
2009 tavaszán szerettük volna megnézni a várat, de sajnos akkor időbe már nem fért bele. Előtte a Betlérben lévő Andrássy kastélyt néztük meg, és mire a várhoz értünk már elkéstünk, 10 perccel előbb indult az utolsó vezetés.

A sajnálatos tűz, most egy időre megakadályozza a vár megismerését s képekben való bemutatásár. Most a hír hallatára néztem rá a WEB oldalamra és láttam, hogy még azt a néhány képet sem tettem még fel, amit akkor kívülről a várról készítettem, most pótoltam a mulasztást. Mivel akkor nem tudtam belső képeket készíteni, így az Internetről keresgéltem néhány képet.

Források:
http://www.parameter.sk/rovat/regio/2012/03/10/tragedia-leegett-krasznahorka-vara

http://www.origo.hu/nagyvilag/20120310-kigyulladt-a-krasznahorkai-var.html

http://www.facebook.com/media/set/?set=a.303563973041968.73820.122661974465503&type=1

Saját bemutató oldalam:
http://www.kastelyok-utazas.hu/Lap.php?cId=3100&kId=3100

URL:

SZAVAZZSZAVAZZ

1 szavazat

KEDVENCEKHEZ ADOMMÁR KEDVENC

TOVÁBB KÜLDÖMTOVÁBB KÜLDÖM

JELENTEM A MODERÁTORNAKJELENTEM A MODERÁTORNAK

Eddig látták: 352

Hozzászólások: 0

Kedvencekhez adták: 0

A hozzászóláshoz előbb be kell jelentkezned!

Előző
Előző
1
Következő
Következő
{* *}